Az Árpád - ház

Nagyon jó kiegészítő anyag az Árpádházi királyokkal kapcsolatban: http://www.niif.hu/rendezvenyek/networkshop/99/cdrom/eloadas/134/fomenu/main.htm

LEHEL KÜRTJE

Kiegészítő a "Megtelepedés és kalandozások" című leckéhez.

Árpád felosztotta az országot a törzsek között, a törzsek vezérei pedig felosztották azt a nemzetségek között. Termékeny volt a föld, bőven ellátta a jószágot legelővel, télire való szénával. Tavak, patakok tele voltak hallal, erdők vaddal.
A magyarok azonban hozzászoktak a kalandozáshoz, és különösen a fiatalja hamarosan nyugtalanná vált a békés életmódban. Kalandra vágytak. Csatákra, ahol harci tudásukat gyakorolhatták. Hogy levezessék ezt a veszedelmes nyugtalanságot, mely könnyen belső villongásokat okozhatott volna, a törzsi vezérek olykor-olykor portyázásokra vezették fiatal harcosaikat a szomszédos országokba.
Felkutatták délt és nyugatot. Magyar lovasok hétszer átkeltek az Alpokon, és elkalandoztak tova Németalföldig és spanyolok földjéig. Várakat égettek, városokat fosztogattak ki, asszonyokat raboltak. Gyors, váratlan támadásaikkal megverték a német-római császár hadait, megsemmisítették az itáliai seregeket, és menekülésre kényszerítették a porosz lovagokat. Ezek a portyázások rendre elviselhetetlenné váltak a szomszédok számára, különösen pedig a császári birodalom szenvedett tőlük sokat. Ottó német-római császár, ravasz cselszövéssel, követül küldte egyik hűbéresét, Konrád herceget a magyarokhoz, segítséget kérve tőlük egy nem létező támadás leverésére. Árpád unokája, Géza elhatározta, hogy jószomszédi viszonyt teremt Magyarország és a német-római császárság között, és ebből a célból megígérte a fegyveres segítséget.
Bulcsú és Lehel vezérlete alatt kisebb lovas sereget küldött a császár megsegítésére. Mélyen bent német földön, Lechfeld alatt a gyanútlan magyarokat váratlanul körülkerítette egyik oldalról Konrád herceg gyalogos-hada, másik oldalról pedig Ottó császár nehéz, páncélos lovassága, és könyörtelenül lemészárolták a kis létszámú magyar sereget.
Mint az oroszlánok, úgy harcoltak a magyarok a túlerővel szemben, s ahogy egyenként estek el a csatamezőn, magukkal vitték a császár híres hadának több, mint felét. Végül már csak a két vezér maradt, Bulcsú és Lehel. Körülöttük a páncélos németek holtteste dombbá emelkedett. Ezer sebből vérezve, egyik kezükben kard, másikban csákány, küzdöttek tovább, amíg az áruló Konrád herceg hálókat nem dobatott rájuk katonáival. Elevenen fogták el a két magyar vezért, nehéz kötelekkel megkötözték őket, s úgy vonszolták föl az augsburgi palotába. A palota nagytermében Ottó császár a maga hercegeivel és grófjaival törvényt ült a két vezér s hét sebesülten foglyul ejtett magyar harcos fölött. A vezéreket halálra ítélték, a hét foglyul ejtett harcosnak pedig orrát, fülét levágták, s úgy küldték haza őket a császár üzenetével: ez lesz a sorsa minden magyarnak, aki német földre meri tenni a lábát.
– Mi az utolsó kívánságtok? – kérdezte Ottó császár a halálra ítélt magyar vezéreket.
Bulcsú átokkal válaszolt, de Lehel szemében megcsillant egy szikra.
– Adjátok kezembe kürtömet, hogy még egyszer belefújhassak! A császár bólintott. Intésére az őrök megoldozták Lehel kötelékeit, és kezébe adták a gyönyörű, ökörszarvból faragott, ezüsttel díszített csatakürtöt. Lehel szájához emelte kürtjét. A nagy asztal körül ülő német urak még nem hallottak soha olyan gyönyörű hangokat. A halotti búcsúztató szomorú hangjai után felharsant a kürtből a harci riadó, és megremegtette Augsburg városát. Lent a völgyben, a véres csatamezőn félhalott magyar harcosok megmozdultak tőle, és tapogatózó kezük kardot keresett.
Mikor az utolsó hangok is elhagyták a kürtöt, mély csönd hullott alá a palotára. A császár, a hercegek, grófok, őrkatonák még a hangok varázsának hatása alatt voltak, amikor Lehel hirtelen az asztalhoz ugrott, mely körül bírái ültek, egyenesen Konrád herceg elé, s két kézre fogva magosra emelte a kürtöt.
– Előttem mégy a másvilágra, áruló, s szolgám leszel az idők végeztéig!
– csattant föl a hangja, azzal lecsapott kürtjével Konrád herceg fejére.

Francisco Pizarro

1478-ban született a spanyolországi Trujillóban egy katona törvénytelen fiaként. Neveltetésével senki nem törődött, sem írni, sem olvasni nem tanult meg, csak kondás lett belőle. Az Újvilág felfedezése az ő fantáziáját is lángra lobbantotta, és elindult szerencséjét keresni. 1502-ben Hispaniolára hajózott, számos felfedező és hódító vállalkozásban vett részt, ekkor még kemény, de csöndes és kevéssé becsvágyó embernek írták le. 1513-ban részt vett Balboa expedíciójában, amely kijutott a Csendes-óceánig, részt vett a panamai indiánok elleni hadjáratban, vagyont szerzett és letelepedett Panamában.

Hernan Cortes

Az aztékok kincseit megszerző Hernan Cortes példáján felbuzdulva, a dél-amerikai aranyországról, Biruról (ebből lett Peru) érkező hírek nyomán 1524-ben egy Diego de Almagro nevű kalandorral és egy Hernando de Luque nevű pappal szövetkezett a Panamától délre fekvő földek meghódítására. A mindenki által holdkórosnak minősített vállalkozás elsőre kudarcba fulladt: a nyolcvan embernek a rossz időjárás, az éhínség és az ellenséges indiánok miatt rövid idő múlva vissza kellett fordulnia.

Második, 1526-28-as útjukon a San Juan folyó torkolatáig jutottak, ahol kettéváltak: Almagro visszatért erősítésért, Pizarro pedig nekilátott a felderítésnek. Dél felé hajózva perui bennszülötteket ejtettek foglyul, akiknél az áhított aranyból is találtak. A fellelkesedett Pizarro megtagadta a kormányzó visszatérésre felszólító parancsának teljesítését, kardjával vonalat húzott a földre, mondván: az egyik oldalon van Panama és a szegénység, a másikon Peru, vele a gazdagság és a dicsőség, válasszanak.

Tizenhárman maradtak vele Gorgona szigetén, ahonnan fél év múlva délre hajóztak. A szerencse végre rájuk mosolygott: a perui parton most szíves fogadtatásban részesültek és meggyőződtek a terület hihetetlen gazdaságáról. Az új panamai kormányzó azonban nem engedélyezte az újabb expedíciót, ezért Pizarro Spanyolországba ment és személyesen V. Károly királyhoz fordult. Sikerrel: El Doradóról szóló színes elbeszélései hatására nemessé tették, a meghódításra váró gyarmat kormányzójává nevezték ki. Pizarro 1530. december 27-én négy testvérével, 180 emberrel és 37 lóval, 26 puskával és néhány ágyúval indult az ismeretlen felé.

A Dél-Amerika nyugati partján fekvő, ekkor még alig száz éves inka birodalom mintegy egymillió négyzetkilométerre terjedt ki, kecsua népén a korlátlan hatalmú, isteni származásúnak tartott inka (fejedelem) uralkodott. A spanyolok szerencséjükre épp egy trónviszály közepébe csöppentek: az öt évvel korábban meghalt inka fiai véres polgárháborúba bonyolódtak, amelyből 1532 elején Atahualpa került ki győztesen, aki kivégeztette bátyját. A lakosság a belviszállyal volt elfoglalva, alig szenteltek figyelmet a spanyoloknak, akik szinte akadálytalanul jutottak el a birodalom szívébe.

A fáradalmait kipihenő inka november 16-án Cajamarca fürdővárosban, 4000 bottal felfegyverzett harcosa közt fogadta Pizarrót. A spanyolok felszólították az inkát: legyen kereszténnyé és ismerje el V. Károly uralmát. Amikor ezt visszautasította, Pizarro támadást vezényelt, több ezer indiánt lemészároltak, Atahualpát maga fogta el. Az uralkodó váltságdíjként felajánlotta: két szobát ezüsttel, egyet pedig arannyal töltet meg addig a vonalig, amit egy felemelt karddal húznak a falra. Ő állta a szavát, a teméntelen mennyiségű kincset összehordták, Pizarro azonban nem: az inka fejedelmet testvére meggyilkolása, a spanyolok elleni összeesküvés, többnejűség és bálványimádás címén halálra ítélték és 1533. augusztus 29-én kivégezték. (Atahaualpa már a vérpadon, az utolsó pillanatban felvette a keresztséget, így előbb megfojtották és csak utána égették meg.) Az aranyat és az ezüstöt elosztották, még az egyszerű katonákra is mai áron számolva tízmillió forintnyi összeg jutott.

A spanyolok ezek után harc nélkül foglalták el és rabolták ki az inka főváros Cuzcót, majd a lakosság pacifikálása érdekében megkoronázták Manco Capac-ot, az uralkodócsalád egyik tagját. Pizarro 1535-ben alapította Limát, a mai fővárost, később ezt tartotta élete legnagyobb tettének. Manco Capac hamarosan fellázadt, de vereséget szenvedett, ezzel az inka birodalom története véget ért. A külső veszély elmúltával a hódítók egymás ellen fordultak: a Cuzcót magának követelő Almagro fogságba vettette Pizarro testvéreit, ám hamarosan legyőzték és kivégezték. Almagro hívei összeesküvést szerveztek az egyre arrogánsabb Pizarro ellen, 1541. június 26-án limai palotájában megrohanták és legyilkolták. Utána Almagro fia lett a vezér, akit Castro királyi biztos fogatott el és fejeztetett le, az alkirályként helyébe lépő Gonzalo Pizarrót 1547-ben a világi hatalommal is bíró Gasca püspök végeztette ki.

Linkajánló - SPQR A Római Birodalom

http://www.romaikor.hu/

Az akkádok

Uralmuk idoszaka: i.e. 2500 körül kerekedtek a sumér civilizáció fölé - i.e. 2285-ig.

akkád: héber szó, sumér nyelven agade: tűzkorona, tűzkoszorú. Agade városállam volt Babilontól északra. Így nevezték hagyományosan Babilónia északi területeit, mely az agadei hadjáratok nyomán formálódott birodalommá. A mezopotámiai ékírásos emlékek sumer és akkád nyelven íródtak. Akkád nyelvű, de ősi sumér epikus alkotások többek között a Gilgames, az Etana-eposz, stb. Az akkád a sumér nyelv helyére lépett, átvéve tőle az ékírást, de a sumér még sok száz évig a műveltség és papság nyelve maradt.

Az akkádok mintegy kétszáz évig uralkodtak Mezopotámiában. Agadei Sarrukin építette fel az Akkád Birodalmat. Az akkád királyok kezdettol fogva arra törekedtek, hogy a sumér uralkodók utódainak tüntessék fel magukat. A politikában és a művészetben is megfigyelhető a kontinuitás. Uralmuk alatt a kultúra területén nem következett be törés. Az akkádok még a sumér írást is átvették. A templomi szertartások, a muvelt réteg nyelve továbbra is a sumér maradt. A sumérokra nézve a legnagyobb változás két területen következett be. Az egyik jelentős változás a külsőben, az öltözködés és viselet területén jelentkezett. A férfiak szakállt és hosszú hajat növesztettek, ami az isteneket és a királyokat jellemző erő jelképe volt. A másik változás az ábrázoló művészetben történt. A művészetben mozgalmasabb lett az ábrázolásmód. A királyt a domborműveken szarvakkal diszített koronával ábrázolják, ami eddig kizárólag az istenek kiváltsága volt. A sumérok korában az istenek nem játszottak szerepet az ábrázolásban, az akkád művészek ezzel szemben gyakran megjelenítik őket.

Az agadei dinasztia uralmának a gutik (qutúk) (lásd Akkád nagyobb méretű térképét feljebb) vetettek véget, akik az északkeleti hegyekből lecsapva elpusztították a Sarrukín által alapított birodalmat i.e. 2285 körül

Az akkád autonómia alatt Sumér megerősödött, és a gutik támadása után mintegy kétszáz éven át újra vezető szerepet töltött be a térségben. Ez volt a Sumér reneszánsz. (i.e.2285 - i.e. 2016)

Ennek a korszaknak vetett véget egy újabb sémi invázió:

i.e. 2016-ban az elámiak feldúlták az országot, a fővárost Urt is kirabolták, lerombolták, a népet halomra gyilkolták. Meghalt az utolsó sumér király Ibbi-Szu'en. Megdőlt az Ország, a nép számbelileg megfogyatkozott, lelkileg és testileg megkínzattak, a népek kavalkádjában a nyelv is kihalt. Így pusztult el Sumér.

907 (A pozsonyi csata)

A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg és az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy "... decretum..Ugros eliminandos esse.." azaz " elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak".

Ezt a nemes célt extra adag erő

koncentrálásával akarták megvalósítani mai szóval élve, "biztosra mentek".

Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100.000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő.

Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni.

907 június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a 'gyengébb', kb. 40ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport+hadtáp míg az északi parton egy jó 45 ezres főerő az elit.

Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét - 40.000 lovas - négy részre osztotta. Az egyenként 10ezer fős lovas egység neve tümen azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt Ő maga vezette,a többit pedig fiaira bízta: Tarhos(43), Üllő(41), Jutas(35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította.

Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel tűzijáték és viziparádé keretében szenvedett technikában 100%-os, élőerőben kb. 95%os veszteséget a hajóhad.

Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált többirányú lovasrohamokat amelyek hatására maradéktalanul elpusztult/40.000 ember/ A csata utáni éjjel Árpád elrendelte az átkelést teljes csendben. Tehát átkelés a Dunán kb. 35.000 lovassal az ellenséges sereg 'orra előtt' , éjszaka, teljes csöndben!!! Az átkelés annyira sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet ellenére szó szerint halomra pusztult a pozsony körüli síkságon. A néhányezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékony: Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el. A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék de a színlelt visszavonulással magyar részről a német üldözők csőbe futottak mert a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét /még a trónszékét is!/ hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt /grófok, püspökök tucatjai/.

A csata következménye, hogy a magyar határ az Enns folyó lett /Ober Enns - innen a meséink 'Óperenciás tengere'/ valamint hogy idegen sereg 130 évig nem mert Magyarország felé fordulni.

Árpád fejedelem két fiát vesztette és Ő maga is halálos sebet kapott és pár hét múlva meghalt - a hazáért.

Eltemették tisztességgel titkos sírba őse, Atilla közelébe - a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe.

A 907 -es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőnemi katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point -on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.

I. Szulejmán szultán

Az oszmán birodalom a nyugaton "Pompás", a törököknél "Törvényhozó" melléknévvel felruházott Szulejmán szultán uralkodása (1520-1566) idején ért hatalmának tetőpontjára, s lett az európai nagyhatalmi vetélkedés egyik főszereplője. Legfőbb ellenfelének V. Károlyt ill. a Habsburg-házat tartotta, ezért első hadjárataival annak közép-európai uralmát kívánta megtörni. A Bécsnél és Kőszegnél elszenvedett kudarcok után a Földközi-tengeren nyitott újabb frontot, ahol nagyobb sikerrel járt: uralkodása végén már az oszmán flotta ellenőrizte a Földközi-tenger legnagyobb részét. Nem vállalta viszont a harcot az Indiai-óceánon, ahol a portugálok veszélyeztették a távolsági kereskedelem útvonalait. Ehelyett megelégedett Mezopotámia, Egyiptom és a Vörös-tenger partvidékének biztosításával. Több ízben vezetett háborút Perzsia ellen, melyek során katonai és kereskedelmi szempontból fontos területeket csatolt birodalmához. Uralkodásának második felében feladta világuralmi terveit, és figyelmét az oszmán birodalom belső megszervezésére fordította. Tevékeny részvételével alakították ki a birodalom egységes, iszlám jellegű jogrendjét, lendültek fel a középítkezések, kapta meg sajátos stílusjegyeit az oszmán építészet, irodalom. Az utókor méltán tekinti a klasszikus oszmán civilizáció egyik megteremtőjének. Uralkodásának utolsó szakaszára árnyékot vetnek az anatóliai felkelések, trónviszályok, melyeken csak részlegesen tudott úrrá lenni. Ő volt az utolsó szultán, aki hadai élén rendszeresen háborúba vonult.

Török szultánok

I. Oszmán                 1282-1326
Orkhán                    1326-1359
I. Murád                  1359-1389
I. Bajazid                1389-1402
I. Szulejmán (Szolimán)   1403-1410
Musza                     1410-1413
I. Mehmed (Mohamed)       1413-1421
II. Murád                 1421-1451
II. Mehmed                1451-1481
II. Bajazid               1481-1512
I. Szelim                 1512-1520
II. Szulejmán             1520-1566
II. Szelim                1566-1574
III. Murád                1574-1595
III. Mehmed               1595-1603
I. Ahmed                  1603-1617
I. Musztafa               1617-1618
II. Oszmán                1618-1622
I. Musztafa másodszor     1622-1623
IV. Murád                 1623-1640
Ibrahim                   1640-1648
IV. Mehmed                1648-1687
III. Szulejmán            1687-1691
II. Ahmed                 1691-1695
II. Musztafa              1695-1703
III. Ahmed                1703-1730
I. Mahmud                 1730-1754
III. Oszmán               1754-1757
III. Musztafa             1757-1774
I. Abd-Ul-Hamid           1774-1789
III. Szelim               1789-1807
IV. Musztafa              1807-1808
II. Mahmud                1808-1839
Abd-Ul-Medzsid            1839-1861
Abd-Ul-Aziz               1861-1876
V. Murád                  1876
II. Abd-Ul-Hamid          1876-1909
V. Mehmed                 1909-1918
VI. Mehmed                1918-1922
köztársaság               1923-tól

(6.o) Erdély a 17. században

Bethlen Gábor

- Bethlen Gábor uralkodása => Erdély aranykora
- jelentős jövedelmek => kultúra fejlesztése
- bekapcsolódás a harmincéves háborúba => Erdély önállóságának elismertetése
- I. Rákóczi György fejedelemsége idején folytatódik az aranykor
- II. Rákóczi György lengyelországi hadjárata vet véget az aranykornak
- Erdély társadalma:

* magyar földesurak
* szász polgárok
* székelyek

- falutörvények (székelyek)

(8.o) Az 1956-os forradalomhoz vezető út

Gerő Ernő

- 1953 Sztálin halála =>Rákosinak át kellett adnia a miniszterelnöki posztot Nagy Imrének

- új szakasz:

* felszámolták a munkatáborokat

* felhagytak az erőltetett iparosítással

* csökkentették az árakat

* növelték a béreket

* megszűnt az erőszakos kollektivizálás

- Rákosi Mátyás (a párt vezetője) támadta Nagy Imrét => az egységes vezetés két táborra szakadt

- a törvénytelenül elítéltek rehabilitálása

- a nemzetközi helyzet következtében ismét Rákosiban bíznak a szovjetek => Nagy Imre lemondása, a pártból való kizárása

- a reformok híveit már nem lehet elhallgattatni (Petőfi Kör)

- Moszkva nyomására leváltják az MDP éléről Rákosit 1956 nyarán -> utóda Gerő Ernő

- 1956 októberében megalakult Szegeden a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szervezete (az első olyan szervezet, amely nem tartozott a párt irányítása alá)

(8.o) A Rákosi-diktatúra

- a gazdasági élet gyökeres átalakítása => államosítás, tervgazdálkodás
- "vas és acél országa" => a kohászat túlzott fejlesztése => a lakosság ellátása veszélybe került
- 1948 megkezdődik a mezőgazdaság kollektivizálása => a parasztok termelőszövetkezetekbe (tsz-ekbe) kényszerítették
- a kulákok üldözése
- koncepciós perek => 1949-ben kivégezték Rajk Lászlót
- ÁVH (korábban ÁVO)
- egyházi iskolák államosítása, egyházi méltóságok börtönbe zárása (Mindszenty József)
- kitelepítések
- munkatáborok (Recsk)
- személyi kultusz kibontakozása

(8.o) Magyarország szovjetizálása

- 1947 február Párizsban aláírták a békeszerződést => egy ponton módosították a trianoni határokat hazánk rovására; jóvátételt kellett fizetnünk a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának

- a szovjet csapatoknak el kellett volna hagyniuk hazánkat, de Ausztriában még maradtak szovjet katonák ez tette lehetővé, hogy továbbra is hazánk területén állomásozzanak

- az MKP (Magyar Kommunista Párt) célja a kisgazdapárt felmorzsolása => Rákosi "szalámitaktikája"

- 1947 "kékcédulás" választások => az MKP lett a legerősebb párt a parlamentben

- 1948-ban az MKP és a szociáldemokrata párt egyesült => MDP (magyar Dolgozók Pártja)

- Népfront

- 1949-es választások - egypártrendszer

- 1949 Magyarország első írott alkotmánya

- szovjet mintára tanácsok alakultak

- a párt és az állam összeolvadt => pártállami berendezkedés

- Rákosi Mátyás (párt főtitkár) korlátlan hatalma

A spanyol armada pusztulása V. rész

Amikor az angol gyújtóhajók pokollá változtatták ezt a menedéket, a spanyol hajók hiába próbáltak kijutni Gravelines-nél a tengerre, Drake, még mindig kihasználva a széljárás adta előnyöket, a flandriai zátonyok felé terelte őket. Ők nagy tüzérséggel harcolnak, mi pedig szakállas és rövid csövű puskákkal védekezünk ellenük. A távolság neki kedvez - írta jelentésében Medina Sidonia. A fegyverzetnek ez az aránytalansága meg is magyarázza a csat végkimenetelét. A gályakorszakból örökölt hagyományaikhoz híven a spanyolok megpróbáltak közeledni, hogy megcsáklyázhassák az angol hajókat, de amazok jobban manővereztek, sőt a szél is őket támogatta, így könnyen elkerülték a csáklyákat, és megtarthatták azt a távolságot, ahonnan ellenségeiket ismételten ágyútűz alá vehették. Ez a gravelines-i csata, amely augusztus 8-án egy álló napig tartott, az Armadának kilenc hajójába és közel nyolcezer emberébe került. Egykét hajón csak kisebb sérülések keletkeztek, de a hajók nagy része már csak vérrel áztatott roncs volt. Ezzel szemben az angolok csak mintegy hatvan embert veszítettek, és minden hajójuk sértetlen maradt.

A calais-i szorosba beszorított Armadának már csak egy lehetősége maradt, hagyni, hogy a szél a brit partok mentén északra sodorja őket. Jobb lett volna, ha sérült hajóikkal az ismeretlen tengerre szállnak - még kormányosok és térkép nélkül is -, mintsem hogy megszokottabb vidékre térve, és széllel szemben hajózva újból az angolok ágyútüzével nézzenek szembe. Az angolok, mivel élelmiszerük és muníciójuk egyaránt fogytán volt, a Firth of Forth magasságában abbahagyták az üldözést. Az Armada hosszú kálváriája viszont még caak most kezdődött. Két hónap kellett volna ahhoz, hogy teljesen megkerüljék Nagy-Brotanniát. Az emberek kimerültek, a hajók sérültek voltak, és élelmiszerük is fogytán volt. A szeptemberi viharok a sorsüldözött flottát Skócia és Írország sziklás partjai felé sodorták. A Hebridák skót klánjai, Donegal és Galway zord halászai és parasztjai pedig befejezték azt a pusztító munkát, amelyet a viharok és az angolok oly hatékonyan kezdtek el. A nagy hajók tucatjával futottak zátonyra a skót és ír partokon, ahol a túlélőket kifosztották és lemészárolták. Közel tzezer ember pusztult el ebben a hosszan tartó lidércnyomásban. A spanyol kikötőket végül csak október végén érték el a láztól és éhségtől félholt első menekültek. Egy kortáras angol, Sir Willam Monson ezt írta: ... mindaddig, míg velünk meg nem küzdött, s spanyol király nem tudta, mi is az a tengeri csata... Ez a lecke II. Fülöpnek nemcsak nyolcvan hajójába és húszezer emberébe került, hanem szertefoszlottak a vallási, politikai és kereskedelmi hegemóniával kapcsolatos álmai is. Az összeomlás első következménye az volt, hogy meglazult az a szorítás, amelyben Spanyolország Európát tartotta. Spanyolország gyengülése tette lehetővé, hogy Hollandia megőrizze függetlenségét, és egyben megnyitotta kapuit a hugenottákkal szemben türelmes IV. Henrik számára a francia trón felé vezető utat. Anglia így, azzal, hogy megmentette állami létét, megmentette Európát is. Az Armada feletti győzelem fölött érzett össznépi lelkesedés kihatott az Erzsébet-kori Anglia kultúrájára: hogyan is születhettek volna meg a Shakespeare-drámák az inkvizíció uralma alatt? Az Armada feletti győzelem egyúttal megtörte a spanyol kereskedelem egyeduralmát is, és ugyanakkor lehetővé tette, hogy Anglia és Hollandia kereskedelme és gyarmatosító politikája hirtelen fellendüljön.

A spanyol armada pusztulása IV. rész

Ebben a veszélyes órában a védelem ügye már nem a királynőé volt, hanem alattvalóié; mindenki megtette, amit képességei és lehetőségei szerint megtehetett. A nagy kalózok - Drake, Hawkins és a többiek - saját költségükön rendbe hozatták a királyi hajókat, amelyeket a királynő zsugoriságból hagyott volna tönkremenni. A törvényhatóságok és a hivatalos testületek egymást túlszárnyalva buzgólkodtak. Egyedül London városa harminc hajót fegyverzett föl. Még az olyan udvaroncok és földbirtokos nemesek is, mint a léha életviteléről híres Sir Robert Cecil vagy Sir Charles Blount, felhagytak a falkavadászattal és a vidéki élet örömeivel, hajókat vásároltak, és felcsaptak kapitánynak. Lord Thomas Howard admirális nem volt tehetséges tengerész, de volt olyan intelligens, hogy legalább nem akadályozta azok munkáját, akiknek viszont volt tehetségük. Ebben a hazafias nekibuzdulásban született meg Anglia első igazi flottája: mintegy harminc királyi hajó és százötven felfegyverzett magánbárka. A spanyolokéhoz képest az angolok előkészületei kisiparinak és zűrzavarosnak tűnhetnek, de nem zsarnok király egyéni ambícióját, hanem egy egész nép élni akarását tükrözték.

Sir Francis Drake

Az Armada végül 1588. május 29-ére összeállt, de már másnap szétszórta egy hatalmas vihar. Miután kijavították az elszenvedett károkat, újra útnak indult, de két hét múlva egy újabb vihar arra kényszerítette, hogy La Corunában keressen menedéket, ahol kénytelen volt egy egész hónapig vesztegelni. Július 22-én újra tengerre szállt. A Vizcayai-öbölben elveszített négy gályát, míg végül július 30-án eljutott a La Manche-csatornába.

Amikor a Golden Hind hajó Plymouthba érkezett a hírrel, hogy a spanyolok megkerülték a Lizard-fokot, Sir Francis Drake éppen labdázott a parton. - Nincs okunk sietni - mondta -, előbb befejezzük a játszmát, azután elintézzük ezeket a spanyolokat. Emögött az angol hidegvér példájaként idézett kijelentés mögött valójában ez állt: Drake jól tudta, hogy ugyanaz a szél ,amely az Armadát a partok felé sodorja, megakadályozza az angol hajókat abban, hogy kifussanak Plymouth kikötőjéből. Medina Sidonia, ha csak a legcsekélyebb kezdeményező készséggel is rendelkezett volna, bezárhatta volna az angol flotta nagy részét saját kikötőjébe. Tengerésztisztjei ezt is javasolták neki, de a tengernagy csak halogatta a döntést, majd felolvasta előttük a királyi parancsot, amely megtiltja nekik a csatározást azelőtt, hogy Párma hercege csatlakozna hozzájuk. A távolban és a tényleges körülmények ismerete híján hozott parancshoz való ragaszkodásával az Armada elszalasztotta egyetlen lehetőségét a győzelemre.

Az angolok nem számoltak ellenségeik gondatlanságával. Mivel még mindig ellenszél fújt, július 30-án éjjel az angol tengerészek a kivetett horgonyok segítségével csak nagy keservesen tudták kivontatni hajóikat a nyílt tengerre. Másnap az Armada elhaladt Plymouth előtt. Mivel a tengeren kerülte meg a kikötőt, Drake számára a szél már kedvezően fújt.

Az Armada a gályaflottáknál jól ismert "sas" formátumot vette föl, a két szárny közötti távolság hét tengeri mérföld volt. A hatalmas spanyol hajók méreteit még csak növelték a hajók farán és orrán lévő magas építmények. Ezek a hajók lassúak, nehezen kormányozhatók voltak, telezsúfolva emberekkel, lévén, hogy a spanyolok csak egyetlen taktikát ismertek: az ellenséges hajó megcsáklyázását.

Ágyúik azt a célt szolgálták, hogy végigsöpörjék az ellenséges hajók fedélzetét. A spanyolok a tengeri ütközeteket voltaképpen hajókon megvívott gyalogsági csatának tekintették.

Az angolok elképzelése egészen más volt. Hajóik sokkal kisebbek voltak, mint a spanyolokéi, fedélzetük lapos volt, nem volt rajtuk semmiféle építmény, nem magaslottak ki a vízből, kitűntek gyorsaságukkal és kormányozhatóságukkal. Kevés volt rajtuk a katona, hatékony fegyver viszont annál több. Nem volt főparancsnokuk, így nem volt haditervük sem. minden angol hajó saját megfontolása alapján manőverezett; a taktika viszont azonos volt: kihasználva az angol hajók mozgékonyságát, meg kell közelíteni az ellenséget, majd gyilkos ágyútüzet kel zúdítani rá. Ezután a megcsáklyázás veszélye miatt gyorsan el kell távolodni az ellenséges hajóktól. A spanyoloknak nem volt lehetőségük arra, hogy utolérjék fürge ellenségeiket: nem tehettek mást, mint hogy szorosabbra vonták soraikat, és bámulatra méltó beletörődéssel várták sorsukat. Az angolok ágyúi nem voltak elég hatékonyak ahhoz, hogy elsüllyesszék a nagy hajókat, de a fedélzeten lévő katonák között szörnyű pusztítást végeztek. Így esett, hogy hat napi csatározás alatt az Armada csak két hajót, de közel kétezer embert veszített. Sok hajó súlyosan megsérült. Medina Sidonia kétségbeesett. - Mit tegyünk? - kérdezte egyik tisztjétől. - Folytassuk - hangzott a válasz. De az Armada a végtelenségig nem tudott elviselni egy ilyen mértékű érvágást, és végül menedéket keresett Calais-ban.

A spanyol armada pusztulása III. rész

Az persze önmagában még nem sokat jelent, ha ismerjük az ellenség szándékát, meg is kell előzni a veszélyt. Erzsébet azonban Walsingham bizonyítékai ellenére sem tartott attól, hogy a legrosszabb bekövetkezhet. Szokásos szűkmarkúságával nem volt hajlandó a királyság védelméhez szükséges kiadásokat megfelelően növelni, Walsingham kétségbeesett. 1587. november 12-én ezt írta barátjának, Dudleynak, Leicester grófjának: Ebben a kockázatos és veszélyes korszakban oktalan és meggondolatlan viselkedésünk miatt nem sokáig fogom élvezni egészségem javulását, mivel nem sokáig fogunk élni, hacsak Isten kivételes kegyelméből nem.

I. Erzsébet

Walsingham látván a királynő tétovázását, igyekezett időt nyerni, és a spanyol terveket meghiúsítani. Mivel John Dee idejében értesítette róla, Walsingham elfojtott egy olyan összeesküvést, amelynek célja az volt, hogy felgyújtsák a deani erdőt. Az angol tengeri hajóépítkezésekhez innen szállították a fát. Dee - akkoriban lengyel és cseh csillagász - elmondta királyi pártfogóinak azokat a jövendöléseket, amelyek szerint egy nagy flotta 1588-ban vereséget fog szenvedni, amely egyúttal egy hatalmas birodalom bukását is jelenti. Dee jól sejtette, hogy ezek a jóslatok bejárják egész Európát. Ennek az lett a következménye, hogy az Armada számos katonája megszökött.

Robert Dudley, leicester grófja (earlje)

Mivel azonban a lélektani háború nem bizonyult elegendőnek, Walsingham konkrét intézkedéseket is hozott. Még az Újvilág megannyi kincsével megtöltött spanyol államkincstár sem volt elegendő ahhoz, hogy az Armadát finanszírozzák, csak a Genovai Bank segítségével sikerült volna a szükséges anyagi alapokat előteremteni. Thomas Sutton, egy gazdag londoni nagykereskedő felvette a kapcsolatot minden nagyobb kereskedelmi központtal, és egyes árukat olyan engedménnyel adott el, hogy a Genovai Banknak egész aranykészletét mozgósítania kellett a konkurencia letörésére. E sakkhúzás következtében a genovai bankárok nem tudták segíteni II. Fülöp vállalkozását. Ez a spanyol királynak végül négyezer fontjába került, és egy teljes évvel késleltette az Armada indulását.

Sir Francis Drake is megkísérelte késleltetni az Armada indulását. Amikor Walsingham tájékoztatta őt a helyzetről, a lovaggá ütött kalózkirály meggyőzte Erzsébetet arról, hogy haladéktalanul újabb hajókra van szüksége. Tengerre is szállt azonnal, nem várta meg, amíg a királynő esetleg meggondolja magát. Jól ismerte uralkodóját, mert az megpróbálta leállítani az akciót - csakhogy Drake akkor már úton volt. 1587 augusztusában a híres kalóz 23 hajójával behatolt Cádiz kikötőjébe, rakományostul elsüllyesztett 37 hajót, felgyújtotta a rakpart üzleteit, és odébbállt, mielőtt még a spanyolok elcsíphették volna. Ezután Lisszabonban tűnt fel, ahol kihívta párbajra Santa Cruzt. Semmit nem kockáztatott, mivel tudta Walsinghamtól, hogy a spanyol tengernagy a kihłvást amúgy sem fogadhatja el. Majd La Corunában hajtott végre egy, a cádizihoz hasoló műveletet. Győzedelmes hadjárata befejezéseként elfogta a San Felipe nevű hajót, amely éppen Távol-Keletről jött arannyal és mindenféle drága áruval megrakodva. Miután így megcibálta Spanyolország királyának a szakállát, Drake tizenöt nappal azután, hogy Santa Cruz az üldözésére indult, visszatért Angliába. A spanyol tengernagy soha nem heverte ki ezt a megrázkódtatást; néhány hónappal később meghalt.

Az ő helyére Fülöp Medina Sidonia herceget, Spanyolország grandját nevezte ki, e határozatlan, pesszimista és a hajózáshoz nem értő férfit. Éppen hibái voltak azok, ami miatt ráesett Fülöp választása. A király ugyanis azt akarta, hogy az expedíció minden részletét az ő saját részletes utasításai alapján hajtsák végre. Semmiképp sem akart olyan parancsnokot, aki önálló kezdeményezésekre is képes.

Spanyolország királya tehát ebben az esetben is hű maradt a kormányzási rendszerré fejlesztett bürokratikus abszolutizmushoz. Az angol előkészületeket egészen más szellemben irányították. Míg Spanyolországban az Armada indulásának napján országszerte önkorbácsoló körmenetek szerveződtek, Angliában egy vándorprédikátor arra buzdította a hazafiakat, hogy olvassák ugyan a Bibliát, de a fő dolog az, hogy jó fegyvereket és lőszereket készítsenek.

Linkajánló: Klánháború

http://www.klanhaboru.hu/

"Klánháború - Az online játék

A Klánháború egy ingyenes, internetes böngészőjáték, amely a középkorban játszódik. Minden játékos egy kis falut irányít, és küzd a hatalomért és a dicsőségért."