2009. december 31., csütörtök

Károly Róbert és Nagy Lajos külpolitikája

III. András (1290-1301) halálával férfiágon kihalt az Árpád-ház, s a nőágon rokon dinasztiák között megkezdődött a trónért való küzdelem (Anjou Károly Róbert, Premysl Vencel, Wittelsbach Ottó). Az interregnumnak (uralkodó nélküli időszak) nevezett időszakból (valójában mindhárman megkoronáztatták magukat) a pápa, a magyar főpapság és az itáliai bankárok támogatásával rendelkező nápolyi Anjou Károly Róbert került ki győztesen. Károly Róbert (1308-42) stabilizáló belpolitikája mellett (kiskirályok legyőzése, gazdasági reformok) hozzálátott Magyarország külpolitikai megszilárdításához is. Aktív szerepet vállalva a térségben - felhasználva családja dinasztikus kapcsolatait - hozzáfogott a déli befolyási övezetek visszaszerzéséhez. A bandériumokból, kunokból álló megerősített sereggel sikerült helyreállítania a macsói bánságot (1317-19), az Al-Duna két legfontosabb várát (Nándorfehérvár, Galambóc) elfoglalta a szerbektől. Horvátország és Dalmácia visszahódítása nem járt sikerrel (velencei védnökség), Bosznia viszont az Anjou-ház megbízható vazallus-állama lett. A Havasalföld meghódítására tett kísérlet kudarcot vallott (Basarab, havasalföldi vajda győzelme 1330), az osztrák-magyar viszony is megromlott. Károly Róbert északon talált szövetségesekre a cseh- és lengyel dinasztiáknál (Luxemburg, Piast). A magyar-lengyel szövetség az Anjouk külpolitikájának fontos pillére maradt mind Lokietek Ulászló (1306-1333), mind fia, III. (Nagy) Kázmér lengyel uralkodók idején. Magyar segédcsapatok többször támogatták a lengyelek háborúit (Német Lovagrend, tatárok, litvánok ellen). A dinasztikus házasságok még szorosabbra fűzték a szövetséget: Károly Róbert – korán elvesztett első három felesége után – feleségül vette Ulászló leányát, Erzsébetet (1320), akitől öt fia született. E sógorságnak is köszönhető Lajos későbbi lengyel királysága. Az Anjou-Luxemburg viszony is szívélyes volt. Luxemburgi János (1310-46) csapatai segítették Károly Róbertet a Csák Máté elleni küzdelemben, majd az osztrák-magyar viszony megromlása is közelebb hozta a feleket, hiszen a Luxemburg-Habsburg kapcsolat tartósan rossz volt. A visegrádi királytalálkozón (1335) nemcsak a cseh-lengyel kapcsolatban meglévő feszültségek enyhítését tudta elérni Károly Róbert, hanem megalapozta a három ország térségi együttműködését is. Gazdaságpolitikai döntéssel – fellépve az osztrák hercegek ellen – Bécs árumegállító jogát semlegesítették, új német területre vezető út megnyitását határozták el. Károly Róbert a nápolyi trón megszerzését is biztosítani próbálta András fiának és nápolyi Johanna eljegyzésével (1333).

Az 1342-ben – apja halála után – 16 évesen trónra kerülő I. (Nagy) Lajos (1342-82, "A lovagkirály") uralkodását állandó háborúskodások jellemezték. Meggyilkolt András öccse (1345) megbosszulására és a nápolyi trón megszerzésére két nagy hadjáratot vezetett (1347-48, 1350-52). Bár győzelmeket aratott, nem tudta megtartani a nápolyi területeket (Helyi erők és a pápa ellenállása, pestisjárvány, földrajzi távolság), visszaszerezte viszont Velencétől Horvátországot és Dalmáciát. Részint a balkáni hegemónia, részint az ekkor már érzékelhető török előrenyomulás feltartóztatása érdekében , a déli határoknál kiépítette a bánságok rendszerét, hűségre kényszerítette Havasalföldet, létrehozta a hűbéres Moldvát, ahol legyőzte a támadó tatárokat (Arany Horda, 1345).
Északon Lajos tartotta magát a bevált békepolitikához, a magyar-lengyel együttműködés még szorosabbá vált. Támogatta a lengyeleket a litvánok elleni harcokban, s a barátságot III. (Nagy) Kázmér halála után (1370) perszonálunió váltotta fel. Lajos magyar uralom alá helyezte Halicsot (1370), kormányzását magyar bárókra bízta.

A magyar-cseh viszonyban Luxemburgi Károly (1346-78) méltó partnere volt Lajosnak (Károly német-római császár is volt), ráadásul rokoni kapcsolat is egymáshoz fűzte őket (Lajos első felesége Luxemburgi Margit volt). A fiúörökös nélküli Lajos lányai házasságával próbálta biztosítani a lengyel és magyar trón Anjou kézben tartását, trónutódlási elképzeléseit azonban nem tudta maradéktalanul elfogadtatni.
Az Anjou-kori Magyar Királyság megerősödéséhez nagymértékben hozzájárult a XIV. századi európai hatalmi vákuum is: 1309-től a pápaság háttérbe szorult (avignoni fogság 1370-ig), a Német-római Császárság meglehetősen gyenge, széttagolt maradt (1356, német aranybulla), a százéves háború lekötötte Angliát és Franciaországot (1339-1453), keleten az orosz térség a tatárok hódítása miatt nem jelentett veszélyt, a Balkánon előrenyomuló török pedig még nem okozott alapvető gondot Magyarország számára. Anjou uralkodóink idején Magyarország nagyhatalommá emelkedett, a fentiek mellett köszönhetően Károly Róbert és I. (Nagy) Lajos erőskezű politikájának, a gazdasági-társadalmi viszonyok kedvező alakulásának.

Gazdaság és társadalom a XIV. századi Magyarországon

I. A jobbágyság

- a 14. század végére kialakult a jogilag egységes jobbágyság

- szolgáltatásaik:

(1) földesúrnak: kevés robot, termény- és pénzjáradék (kilenced, földbér)

(2) királynak: kapuadó

(3) egyháznak: tized

- szabadon költözhettek

- földesuruk bíráskodott felettük

- vagyoni helyzetük jelentősen különbözött (földnélküli zsellér … gazdag paraszt)

- két legfontosabb termény: gabona, bor

- állattenyésztés: szarvasmarha, ló

II. Városok és polgárok

- a polgárság kisebb létszámú és kevésbé jelentős, mint Nyugat-Európában

- kevés a valódi, kiváltságokkal rendelkező város

- egyre fontosabbak lesznek a szabad királyi városok (Buda, Kassa stb.)

- megjelentek a céhek

- a kereskedelem a helyi piacokra korlátozódott

- sajátos magyar jelenség a mezővárosok nagy száma (pl. Kecskemét)

- az Anjou-korban megnőtt a bányavárosok száma is (Selmecbánya, Körmöcbánya stb.)

- sok külföldi (itáliai, német) betelepülő élt a városokban

III. A nemesség

- az 1222-es Aranybulla rögzítette, az 1351-es törvények kiegészítették a nemesek jogait és kiváltságait

- a nemesség három csoportra osztható:

(1) főnemesség:

- legmagasabb országos tisztségek (nádor, országbíró, tárnokmester, vajda, ispán, bán stb.)

- folyamatosan növekvő, hatalmas birtokok

- királyi tanács tagjai

- egyházi méltóságokat is kaptak

(2) középnemesség:

- jelentős vagyon, birtokok

- nem kapnak országos hivatalokat

(3) kisnemesség:

- kis birtok

- a nemesi vármegye volt politikai tevékenységük színtere

- elnyerte e csoport az önmaga feletti bíráskodás jogát

IV. Az egyház

- az ország vezetői közé tartoznak (érsekek, püspökök)

- az egyház is rétegződött:

(1) főpapság

(2) egyházi középréteg

(3) alsópapság

(4) szerzetesség

A magyar keresztény királyság megteremtése

(forrás: Shackallor)
A honfoglaló magyarok már 862-től kezdődően, tehát jóval a Kárpát-medencébe történő letelepedésük előtt, évenként indítottak kalandozó hadjáratokat leginkább a nyugati hatalmak irányába. Támadták ugyan Bizáncot is, de leggyakrabban Észak-Itália, Bajorország és Szászország voltak a célpontok. Ekkortájt Nyugat-Európa hatalmasságai belső harcaikkal voltak elfoglalva, ezért képtelenek voltak eredményesen ellenállni. A sikerekben egyik oldalról része volt a magyar nomádok harcmodorának, amely a nyugati vitézek számára szokatlan volt (színlelt menekülés, majd hátbatámadás), másik oldalról pedig, hogy ekkoriban még nem volt nyugati összefogás, még nem voltak erős várak és még nem volt elterjedt a nehézpáncélos sereg sem. A több évtizeden át tartó seregjárások összefogásra serkentették a Nyugat népeit. I.(Madarász) Henrik szász uralkodó kilencévi adófizetéssel békét vásárolt a magyaroktól és a nyugalmat erőgyűjtésre használta fel. A tizedik évben (933) megtagadta az adót és seregével kiállt a magyarok ellen Merseburg közelében, ahol vereséget mért rájuk. A csatavesztés az erőviszonyok megváltozását jelezte. 955-ben I.(Nagy) Ottó mért döntő csapást elődeinkre Augsburgnál, ami a kalandozások végét jelentette. Géza fejedelem rájött, hogy két féle irány létezik az országának. Az egyik, hogy folytatják a portyázásokat és tovább élnek nomádok módjára, amely a végleges vereségeket és a nép asszimilálódását (más népekbe való beolvadását) jelentette volna, vagy végleg letelepednek és egy keresztény államot hoznak létre, amelyet a nyugat is elfogad. Géza fejedelem ez utóbbit választotta.

Árpád utódai a nomád öröklési rend értelmében követték egymást, vagyis mindig a nemzetség legidősebb férfi tagja örökölte a hatalmat (szeniorátus). Így került a fejedelmi székbe 972-ben Árpád dédunokája, Géza. Géza nevéhez fűződik a törzsfők-nemzetségfők hatalmának megtörése. A céltudatos fejedelem házasságával is hatalma megszilárdítását segítette elő. Az erdélyi Gyula lányát, Saroltot vette feleségül, megszerezve ezáltal az ország keleti részének a támogatását. Felmérve országa változó külpolitikai helyzetét, nem kísérletezett újabb kalandozó hadjáratokkal, sőt igyekezett kivédeni a várható nyugati támadásokat. 973-ban elküldte követeit a Német-római Birodalom császárához I.(Nagy) Ottóhoz Quedlinburgba. Hittérítőket kért az uralkodótól népe számára, majd lemondott a Lajtán túli magyar területekről. Az engedmények meghozták a kívánt eredményt: Géza belső erőfeszítéseit nem zavarták külső támadások. A fejedelem megkeresztelkedett. Ő továbbra is pogány módra élt, ám fiát, Vajkot, a későbbi Szent Istvánt már keresztény hitben nevelte. Az új külpolitikai irányt jelezte Vajk házassága a bajor hercegnővel, Gizellával. Ez egyértelműen jelezte a dinasztikus házasságpolitikát, mivel a hercegnő révén az Árpádok rokonságba kerültek a császári Szász-dinasztiával, és a Gizellát követő lovagok tovább erősítették a fejedelmi hatalmat. Géza halálakor (997) már az Árpádok kezében volt az ország nagy része, de Árpád nemzetségén belül, Géza fiával szemben hatalmi igényekkel lépett föl Koppány. Mivel idősebb volt Istvánnál a szeniorátus alapján igényét érvényesíteni kívánta. Ennek azzal is nyomatékot adott, hogy – ugyancsak ősi szokást felelevenítve (levirátus) – feleségül kérte Géza özvegyét, Saroltot. István utóddá jelölésével Géza a Nyugat-Európában elterjedt örökösödési rendet, a primogenitúrát érvényesítette, amely szerint a hatalmat az elhunyt uralkodó elsőszülött fia örökli. Miután Koppány legyőzésével (és felnégyeltetésével, amelynek legfőbb célja az erő demonstrációja és a vetélytársak elrettentése volt a célja) István kezébe került a fejedelmi hatalom, II. Szilveszter pápától kért és kapott királyi címet. 1000 és 1001 fordulóján Istvánt megkoronázták Esztergomban. Fontos volt, hogy a katolikus egyház első emberétől kapta a koronát István és nem, pedig valamelyik más ország királyától. Ez szimbolizálta, hogy az ország nem hűbérese senkinek sem és hogy Magyarország egy önálló keresztény állam. A magyar korona, pedig az óta is a magyar államiságot szimbolizálja, az összes többi felségjelvénnyel együtt (országalma, jogar). Az ifjú királynak azonban hatalma megszilárdítása érdekében további harcokat kellett vívnia. Koppány legyőzése ugyanis még koránt sem jelentett végső győzelmet. Az egyes tartományok urait egyenként kellett, hogy hatalmuktól megfossza. 1003-ban az erélyi Gyulát fosztotta meg országától, de anyai nagybátyjának életét megkímélte. Az utolsó erőpróba a Temesköz urának, Ajtonynak a legyőzése volt. Ezután István az egész Kárpát-medence urává vált. Tevékenysége most már az új államszervezet kiépítésére irányulhatott. Ebben döntő jelentőségű volt az önálló magyar egyházszervezet létrehozása, élén az esztergomi érsekkel. Ez a lépés tovább erősítette az ország függetlenségét, hiszen így a magyar egyház feje csak a pápának volt alárendelve. István alapította az esztergomi és a kalocsai érsekséget, a veszprémi, pécsi, csanádi, győri, egri, és a gyulafehérvári püspökségeket. A falvakat templomépítésre kötelezte (10 falunként 1 templom). A kőtemplomok a lakosság helyhez kötését is szolgálták. Az egyház ellátására előírta a tized megfizetését. A szerzetesrendek közül a bencések érkeztek először hazánkba. A király támogatásával alapították első kolostoraikat Pannonhalmán és Pécsváradon. Szintén István nevéhez fűződik a latin írásbeliség bevezetése. A pogány hagyományokhoz ragaszkodó néppel nehéz volt elfogadtatni a kereszténységet. Ezért István a törvények erejét is felhasználta az új hit előírásainak betartatására. Megkövetelte a böjti időszakok megtartását, a gyónást, a részvételt a vasárnapi misén. Az európai gyakorlattal összhangban törvényei elismerték az egyház bíráskodási jogát az egyháziak és egyes esetekben a világiak felett is. A világi államhatalom kiépítése is István nevéhez fűződik. Az ország területe királyi vármegyékre (comitatus-okra) tagolódott, amelyek katonai-igazgatási, gazdasági és bírói feladatokat láttak el. A királyi vármegyék bázisai a királyi birtokokon létesített királyi várak voltak. A vármegyék vezetőit, az ispánokat a király nevezte ki. Az ispán az uralkodó nevében bíráskodott, megyéjében beszedte a királyi jövedelmeket, aminek harmada őt illette. Háború esetén ő vezette a megye haderejét a király seregébe. A vármegyei szervezet vezetője a királyi udvar bírája a nádorispán volt, a király után az első világi méltóság. Ekkor alakult ki az országban a hűbériség fogalma ill. a hűbéri lánc. A legfőbb hűbéres a király volt, aki földeket adományozhatott a földesuraknak, akik bérbe adhatták a földjeiket a hűbéreseknek, akik terménnyel és ingyen robotmunkával fizettek a földesurak majorságain.
Az István korabeli társadalomról az uralkodó törvényei alapján nyerhetünk képet. Szent István törvényeiben a legélesebb jogi választóvonal a szabadok (liber) és rabszolgák (servus) között húzódott. A társadalom legnagyobb részét azonban minden bizonnyal a "köztes" helyzetű kötött szabadok rétege alkotta, akik nem rendelkeztek a szabad költözés, házasság, végrendelkezés, fegyverviselés jogával, és szolgálattal tartoztak uruknak. A XI. század legszélesebb rétegeket érintő folyamata a korábbi szabad harcosok, parasztok (közrendűek, vulgarisok) kötötté válása jelentette. A XII. század gazdasági változásai megteremtették a városfejlődés, ill. a paraszti népesség egységesülésének alapjait. A XIII. században a rendiség csírái is megjelentek a bárók megerősödésével és a köznemesség formálódásával, valamint ebben a században egységesült jogilag a szabadon költöző jobbágyság. Az Árpád-kor elején a liberek elitjét (arisztokrácia) a királyi birtokadományok révén megerődödő lovagok, ispánok (comes) és egyházi előkelők alkották. A vitézek (miles) – a szabadok egy másik, kisebb birtokkal rendelkező rétege – a király, illetve az előkelők mellett teljesítettek fegyveres szolgálatot. A közrendűek (vulgaris) már adóval (szabadok dénárja) tartoztak a királynak. Az egyházi, illetve világi nagybirtokokat és a királyi várbirtokokat kötött állapotú népességgel műveltették meg. A várispánságok katonái és katonatisztjei (várjobbágyok) is ebbe a csoportba tartoztak, de a várjobbágyok kisebb birtokadományban is részesülhettek, s ez által lehetőségük nyílt a felemelkedésre is.
Az új rend kiépítése lekötötte az ország erőforrásait, így István király békességre törekedett szomszédaival. A Német-római Birodalom élén álló szász uralkodóházhoz felesége, Gizella révén rokoni szállak fűzték ezért nem kellett támadástól tartania.

A sikeres államalapítást beárnyékolta, hogy 1031-ben vadkanvadászaton meghalt Imre herceg, István gyereke. Tragédiájával előtérbe került a trónutódlás kérdése.

István nővére gyerekében, Orseolo Péterben látta biztosítva a folytonosságot. Péter (1038-1041, majd 1044-1046), folytatta Isván politikáját, de idegenekkel vette magát körül. A mellőzött előkelők Pétert elűzték és István sógorát Aba Sámuelt (1041-1044) emelték a királyi székbe. Péter III. Henrik támogatásával visszatért az országba. A ménfői csatát megnyerve megkezdhette második királyságát, azonban ezért hűbéri esküt kellett hogy tegyen a császárnak. A megaláztatás miatt az egyházi és világi vezetők hazahívták Vazul két fiát, Andrást és Bélát. A belső villongások közepette kitört a Vata-féle pogánylázadás. I.András (1046-1060) a lázadás leverése után sem érezhette magát biztonságban, mivel Henrik érvényesíteni kívánta hűbéri jogait. Ezért a király hazahívta öccsét, a kiváló vitéz hírében álló Bélát és hercegség (dukátus) címén átengedte neki az ország egy harmadát. 1051-ben Henrik nagy haddal támadt az országra, de Béla a Vértes vidékén legyőzte. A császár békét kötött és Salamonhoz adta lányát nőül, akit András megkoronázott, elütve ezzel Bélát a tróntól. Béla haddal támadt Andrásra és legyőzte, így Béla lett a király (1060-1063). András rövidesen meghalt, Salamon német földre menekült. 1063-ban azonban Salamon német segédhadakkal betört az országba. Bélát baleset érte, fiai, Géza és László Lengyelországba menekültek Salamon elől. Salamon (1063-1074) Győrben békét kötött Gézával és Lászlóval. I.Géza (1074-1077) halála után öccse, László vette át a hatalmat (1077-1095), aki ténylegesen elkezdhette megszilárdítani az István király által létrehozott államszervezetet.

2009. december 24., csütörtök

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!


A karácsony eredetéről itt található egy nagyon jó leírás:

http://kettoe.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=370789

2009. december 15., kedd

Anjou uralkodók Magyarországon


1., 1301-ben az Árpád-ház kihalása után három királyjelölt közül Károly Róberté vagy más néven I. Károly királyé lett a korona. (1301-1342)
2., Első lényeges lépése a tartományurak legyőzése volt. Lényeges csata: 1312-ben Rozgonynál győzi le a tartományurak seregét.
3., Gazdasági intézkedései:
- bányabér
- az aranyforint bevezetése
- kapuadó
- harmincadvám
- nemesfém monopólium
4., Fontos külpolitikai esemény az 1335-ös visegrádi királytalálkozó. => szövetség, egymás kölcsönös megsegítése.
5., 1342-1382 I. (Nagy) Lajos uralkodása => igazi lovagkirály, folyamatosan háborúzik. (Nápoly, Dalmácia)
Perszonálunió Lengyelországgal, a király személye köti össze a két országot.
6., 1351-es törvények: kilenced, úriszék, ősiség

Széchenyi István, a reformok első megfogalmazója


7. osztály

1., Széchenyi István arisztokrata, grófi családból származott. A napóleoni háborúk alatt katonatiszt, részt vett a győri csatában és a lipcsei „népek csatájában” is. Ifjú korában sokat utazgatott, bejárta Európát. Legnagyobb hatással Anglia volt rá, felismerte hazája fejletlenségét.

2., Széchenyi fő műve a Hitel címet viseli, ezt tartják sokan a reformkor elindítójának.

Reformprogramja:

- közteherviselés

- ősiség törvényének eltörlése

- a robot megszüntetése

Magyarország maradjon a Habsburg Birodalom része.

3., Gyakorlati alkotásai:

- Lánchíd

- Magyart Tudomány Akadémia megalapítása

- a Duna és a Tisza szabályozása

- gőzhajózás

- gőzmalom Pesten

4., Gyakran vitázott Kossuth Lajossal, ennek ellenére Kossuth a „legnagyobb magyarnak” nevezte.

2009. december 11., péntek

Trianon 1920 június 4.

Kiegészítő anyag a 8. osztály számára!

Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés jó lehetőséget adott az ország polgári fejlődéséhez. A kétközpontúvá vált birodalom súlypontja kezdett áthelyeződni Magyarország (Hungary) egyesített, csillogó, európai nagyvárosába, Budapestre. Később csak "régi jó békeidőkként" emlegetett közel fél évszázad köszöntött az országra. Az ország élvezte és elviselte az egy birodalomhoz való tartozás előnyeit és hátrányait. Akarva-aratlan részesévé vált a nagyhatalmi küzdelmeknek. Amikor 1914 nyarán eldördült a végzetes szarajevói pisztolylövés, amely kioltotta Ferenc Ferdinánd trónörökös életét, Magyarország belekeveredett a nagyhatalmak hegemonikus törekvéseiért folytatott, világméretűre duzzadt háborúba. És amikor ezt a 4 évig tartó öldöklő küzdelmet az Ausztria-Magyarország (Austrian-Hungary) szövetséges hatalmak elvesztették a legyőzöttek sorsában Magyarországnak is osztoznia kellett. A diadalmas győztesek a legnagyobb árat fizettették:

"A Párizs melletti Trianon kastélyban aláírt békeszerződés értelmében az ország elvesztette területének több, mint 2/3-át, lakosságának közel 2/3-át! Ezzel Magyarország egy európai nagyhatalom egyre súlyosabb és szuverénebb részéből az európai kisállamok sorsának részese lett. Önálló ország, de olyan helyzetben, amely kiszolgáltatta a nagyhatalmak akaratának. Számára legfeljebb csak az ügyes lavírozás maradt az ellentétektől előbb látszólagosan, majd egyre nyíltabban szaggatott európai erőtérben. Trianonban megtagadták a népek önrendelkezési jogát, így a Wilson emlékirataiban megismételt elveket is, amelyért állítólag az Entente hatalmak harcoltak. Végső fokon a trianoni béke még súlyosabb állapotokat teremtett, mint amelyet orvosolni akartak, ugyanis, az utódállamok 42 millió lakosára mintegy 16 millió más nemzetiségi jutott."

A győztes nyugati nagyhatalmak a nyugalom biztosítására törekedtek, amelyben learatahatják győzelmük gyümölcseit. Ebben pedig nem Magyarország, hanem a versailles-i békeszerződésben létrehozott új középállamok láncolata látszott számukra biztosítéknak. Magyarországgal nem sokat törödtek. A régi szövetségesek pedig erejüket veszítették, egyelőre nem jelenthettek külpolitikai támaszt Magyarországnak. Egészen addig nem, amíg fel nem támadt a német nagyhatalom egy agresszív diktátor Hitler vezetésével. Látszólag az volt a kérdés, hogy vissza a régi szövetségeshez vagy belekerülni a másik hatalmi táborba. A történelem nem adta meg a választás igazi lehetőségét. A konzervatív magyar politika pedig nem merte vállalni a német agresszióval való nyílt szembefordulás kockázatát. Így került bele Magyarország a még az elsőnél is szörnyűbb második világháborúba, s megint a vesztes oldalán. Az ár pedig megint nagy volt. Minden remény feladása Trianon igazságtalanságainak akár részleges orvoslására is és egyben valós függetlenségünk elvesztése. A végzetes német befolyást 1945-től felváltotta a végzetes szovjet akarat. A nagyhatalmi tömbök küzdelmében akár akarta az ország, akár nem, megint a rossz oldalra került. Mozgásterét ismét a nagyhatalmak közötti erőegyensúly, titkos és nyílt megegyezések határolták körül. S ebből sem politikai rafinériával, sem az 1956-ban véresen levert, hősies forradalommal nem tudott kikerülni. Hogy ez megváltozzon, ahhoz az egyik nagyhatalomnak össze kellett omlania.

2009. december 7., hétfő

2009. december 5., szombat

A XIV.Lajos kora c. tárgyhoz kiegészítő térkép